Szerzetesek képzése
Bemutatkozás
„Ha célkitűzésként fogalmazzuk meg, hogy a magyar szerzetes olyan valaki, aki képződik, akkor ezzel nagyon tudjuk egymást segíteni. Ha én képződöm, ezzel hatok a másik közösségben lévőre, hogy ő is fontosnak tartsa ezt. Erre van lehetőségünk most, nagyszerű dolog, én ezért örülök ennek a mai napnak. Kezdetén vagyunk a folyamatnak, valamit útjára indítunk és mondhatnám, hogy hát ez még csak a kezdet... Tetszik az a görög mondás: »A kezdet az egésznek a fele.« (Arisztotelész) Vagyis, ha már megtettünk egy lépést a kezdetnél, akkor azzal hatalmasat léptünk.”
2018. január 27.
– Labancz Zsolt FSZK elnöke –
Képzések, melyekre már nem lehet jelentkezni
2018/101
Szeretnénk, ha küldetésünk teljesítése nem rajtunk múlna. Ezért készek vagyunk a fejlődésre, önmagunk és egymás fejlesztésére. Legfontosabb eszközünk ebben tapasztalataink és egymástól különböző nézőpontjaink. A szupervízióban közös tanulási folyamatra szerződünk, ahol ez a fejlődés megvalósul.
2018/102
Életünk felén járva már sok mindenen átjutottunk, kialakultak stabil kapcsolataink, működésmódjaink, szokásaink.
Amikor úgy döntesz, hogy megállsz és távolságot veszel attól, amit talán rutinosan működtetsz, akkor más dolgok kerülnek figyelmed központjába, és más megvilágításban látod meg azt, ami elismerésre, megújulásra, rendeződésre vár.
Arra hívunk benneteket, hogy az általunk megadott témák térképét követve fedezzétek fel, lássátok meg mindazt, amit a megszokott működésből épp nem láttok tisztán, pedig jelen van valóságként vagy lehetőségként, s vegyétek észre, hol jönne jól valami új, és hol okoz további örömöt az ismerős.
Új időpontban: 2018. április 6. péntek!
2018/103
A férfi-női konfliktusokat Ádám-Évától, a testvéri
konfliktusokat Káin-Ábeltől ismerjük. A tapasztalat egyetemes, a viselkedésünk egyedi, tőlünk függ, rólunk szól. Hogyan élem meg, át és túl a konfliktusaimat? Mit és miért teszek ilyenkor?
Ilyen kérdésekre keressük a válaszokat a tréningen és próbáljuk bővíteni a cselekvési repertoárunkat, hiszen a következő konfliktus nincs is olyan messze.
2018/104
A képzési program célja az eucharisztikus lelkiség elmélyítése.
A keresztény antropológiai megközelítés segít ahhoz, hogy az Eucharisztia teológiai és lelkiségi gazdagsága, mint kovász átjárja az életünket.
Olyan alapvető katolikus - egyetemes - megközelítést kívánunk bemutatni, amelyet az egyes közösségek a saját karizmájuknak megfelelően tudnak tovább alakítani.
Módszertani eszközök: előadás, imagyakorlat, egyéni reflexió, kiscsoportos munka. Ez egyben felkészülés a NEK-re.
Határidő és időpont változás történt .
2018/105
A vezetés önmagában egy szakma, az ehhez szükséges képességek, kompetenciák szinte függetlenek az adott szervezet miben lététől, milyenségtől. A képzés a legfontosabb kompetenciák megismerése mellett a saját szervezetre alkalmazott, kiscsoportos tapasztalati tanulás eszközeivel megszerezhető élmények által segít a még jobb vezetővé válásban.
2018/106
női személyiségfejlődés,
női spiritualitás,
női vezetés
Teológiai, biblikus, pszichológiai, ikonográfiai és irodalmi forrásokkal dolgozunk egyéni és kiscsoportos módon, kreatív feladatokkal, megosztásokkal.
A képzés első napján 10-től késő estéig, a második napon délután 4-ig.
2018/107
Családom a közösségem,
Közösségem a családom
A család a közösség, ahol öntudatra ébredünk, kialakul a viszonyunk a világhoz: Mire lesz bátorságunk és mitől fogunk félni? Mit tartunk barátságosnak és mit ellenségesnek? A képzés során azzal a meggyőződéssel dolgozunk a múlt és a jelen kapcsolatain, hogy minél jobban látjuk, minél tudatosabban éljük meg őket annál rátermettebb munkatársaivá válunk az Istennek.
2018/201
A csoportdinamika alapvető modelljeinek, fogalmainak magyarázata és megvitatása, a résztvevők tapasztalatai alapján, gyakorlatokhoz kapcsolva:
- A három dimenzió: odatartozás, befolyás, intimitás
- Integráció – differenciáltság
- Normák – a tabu
- Informális szerepek
- Feed back
2018/202
A szupervízió elsődlegesen nem válaszokat keres, hanem ahhoz segíti hozzá a szupervizáltat, hogy eljusson az “igazi” kérdéséig. Ennek megtalálása olyan felismerésekhez vezet, amelyek már a következő lépést, ha úgy tetszik a választ, a hatékony, sikeres működéshez vezető változást is magában hordozza.
Két külön csoport indul. Egy napon, de az egyik délelőtt a másik délután.
2018/203
Családom a közösségem, Közösségem a családom
A család a közösség, ahol öntudatra ébredünk, kialakul a viszonyunk a világhoz: Mire lesz bátorságunk és mitől fogunk félni? Mit tartunk barátságosnak és mit ellenségesnek? A képzés során azzal a meggyőződéssel dolgozunk a múlt és a jelen kapcsolatain, hogy minél jobban látjuk, minél tudatosabban éljük meg őket annál rátermettebb munkatársaivá válunk az Istennek.
2018/204
Kapcsolódni - kommunikálni - konfliktusainkat rendezni - együttműködni.
Négy egyszerű szó, négy korántsem ilyen egyszerű lépés.
Főleg, ha testvéreinkre gondolunk. Főleg, ha azokra gondolunk, akikre amúgy nem szívesen. Négy alkalmat szánunk arra, hogy ezt az utat bejárva megújult módon tudjunk kapcsolódni, kommunikálni, konfliktusokat rendezni, együttműködni szerzetesközösségeinkben.
2018/205
női személyiségfejlődés,
női spiritualitás,
női vezetés
Teológiai, biblikus, pszichológiai, ikonográfiai és irodalmi forrásokkal dolgozunk egyéni és kiscsoportos módon, kreatív feladatokkal, megosztásokkal.
A képzés első napján 10-től késő estéig, a második napon délután 4-ig.
2018/206
Szeretnénk, ha küldetésünk teljesítése nem rajtunk múlna. Ezért készek vagyunk a fejlődésre, önmagunk és egymás fejlesztésére. Legfontosabb eszközünk ebben tapasztalataink és egymástól különböző nézőpontjaink. A szupervízióban közös tanulási folyamatra szerződünk, ahol ez a fejlődés megvalósul.
2019/101
Vezetők számára alapvetően fontos, hogy végiggondolt és mások számára is érthetően megfogalmazott elképzelésekkel rendelkezzenek a vezetői feladatot, szerepkört illetően. Ehhez szükséges, hogy ismerjék saját magukat és rendelkezzenek a mások befolyásolásához szükséges személyes és vezetői eszköztárral.
2019/102
A vezetői felhatalmazás kérdései. Rendszer szemlélet. Személyiségünkből adódó erőforrások, felelősség, szabadság. Hatalom, hatás. Leadership és management. A hitelesség, konfrontáció, meghallás. Vezetői eszközök.
2019/103
Mátraverebély-Szentkúton négy napos bentlakásos képzés. A hatályos CIC megszentelt életre vonatkozó kánonjainak átvétele, kommentálása. Ennek során a kánonok teológia-spirituális alapjainak, illetve a jog céljának és a gyakorlat tapasztalatainak tárgyalása.
2019/104
4K: konfliktus, kommunikáció, kooperáció, konszenzus
Csoportokban és közösségekben élünk, dolgozunk: tantestületekben, teamekben, vezetői teamekben, projektcsoportokban stb. Csoportok és szervezetek úgy vesznek körül bennünket, mint a légzésünkhöz szükséges levegő.
Ahhoz, hogy a privát és munkahelyi csoportokban hatékonyak és komfortosak legyünk, megfelelő kompetenciák szükségesek. Az eredményességhez és a jó közérzethez kell, hogy tiszta képünk legyen saját és mások működéséről, érzelmi reakcióiról, és tisztán lássuk a csoportban zajló folyamatokat.
2019/201
Szerzetesként kapcsolódunk 2.0 képzés ELSŐ része.
A képzés önállóan is kerek egész, de a "Szerzetesként kapcsolódunk 2.0" képzéssorozat része is egyben, amelyet választva mélyebb tanulásra és olcsóbb részvételre van lehetőség.
A képzések címei: 1. Testvéri kapcsolatokat megújítani 2. Megérteni és megértetni 3. Konfliktusokat rendezni 4. Gyümölcsözően együttműködni
2019/202
Szerzetesként kapcsolódunk 2.0 képzés MÁSODIK része.
Értelek. Valóban? Megértelek. Valóban? Érthetően mondtam. Valóban?
A képzés önállóan is kerek egész, de a "Szerzetesként kapcsolódunk 2.0" képzéssorozat része is egyben, amelyet választva mélyebb tanulásra és olcsóbb részvételre van lehetőség.
A képzések címei: 1. Testvéri kapcsolatokat megújítani 2. Megérteni és megértetni 3. Konfliktusokat rendezni 4. Gyümölcsözően együttműködni
2019/203
Szerzetesként kapcsolódunk 2.0 képzés HARMADIK része.
Úgy kezdődött, hogy visszaütött. Jaj, csak meg ne bántsam!
Köztünk valami eltörött. Vele nem lehet!
A képzés önállóan is kerek egész, de a "Szerzetesként kapcsolódunk 2.0" képzéssorozat része is egyben, amelyet választva mélyebb tanulásra és olcsóbb részvételre van lehetőség.
A képzések címei: 1. Testvéri kapcsolatokat megújítani 2. Megérteni és megértetni 3. Konfliktusokat rendezni 4. Gyümölcsözően együttműködni
2019/204
Szerzetesként kapcsolódunk 2.0 képzés NEGYEDIK része.
Együtt élünk. Együtt szolgálunk. Együtt is működünk?
A képzés önállóan is kerek egész, de a "Szerzetesként kapcsolódunk 2.0" képzéssorozat része is egyben, amelyet választva mélyebb tanulásra és olcsóbb részvételre van lehetőség.
A képzések címei: 1. Testvéri kapcsolatokat megújítani 2. Megérteni és megértetni 3. Konfliktusokat rendezni 4. Gyümölcsözően együttműködni
2019/205
Vezetők számára alapvetően fontos, hogy végiggondolt és mások számára is érthetően megfogalmazott elképzelésekkel rendelkezzenek a vezetői feladatot, szerepkört illetően. Ehhez szükséges, hogy ismerjék saját magukat és rendelkezzenek a mások befolyásolásához szükséges személyes és vezetői eszköztárral.
Ennek a képzésnek a végén lehet csatlakozni a 2. részhez is.
2019/206
A vezetői felhatalmazás kérdései. Rendszer szemlélet. Személyiségünkből adódó erőforrások, felelősség, szabadság. Hatalom, hatás. Leadership és management. A hitelesség, konfrontáció, meghallás. Vezetői eszközök.
Javasolt mindazoknak akik az első részt teljesítették.
2019/207
(Vezetőképzés 3. rész)
A Vezetői képzéseken tanultak gyakorlata, reflexió, tanulás elmélyítése.
2019/208
A csoportos szupervíziós folyamat felépítése, jellemzői:
Egy szupervíziós folyamat előre rögzített, rendszeres háromórás találkozások sorozata, 9 alkalom, általában kéthetes gyakoriságú.
A megengedett csoportlétszám maximum 8 fő.
A csoportmunkákon való rendszeres jelenlét érdemi elkötelezettséget kíván, felelősséget önmagunk és a csoport tagjai iránt, hiszen ez egy közös tanulási folyamat.
A nyitott, felelős, önmagunk és mások tanulása iránt elkötelezett, előítélet mentes, bizalommal és a titoktartás által biztosított biztonsággal működik.
A folyamat iráni elköteleződésünk mellett saját személyes tanulási/változási célunk megfogalmazása segíti a hatékony munkát.
2019/209

2019/210
75 órás (5x15óra) bibliodráma csoport szerzeteseknek
A téma, amit a Biblia történeteivel körül szeretnénk járni: Úton lenni.